Kádas József (1982)
1982-ben született. 14 éves koráig futballistának készült, a kíváncsiság terelte a színház felé. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen Jordán Tamás és Lukáts Andor osztályában szerzett diplomát 2006-ban. Ezután leszerződött a frissen megválasztott Csányi János által igazgatott Debreceni Csokonai Színházba. Két évad után hatodmagával (Horváth Csaba műv. vez; Blaskó Borbála táncművész, és három volt színművészetis osztálytársammal- Andrássy Mátéval, Földeáki Nórával és Krisztik Csabával újraalapította a Horváth Csaba által egyszer már létrehozott Fortedanse Társulatot. A tavalyi éad volt a „bemutatkozó” évad, mely alatt két előadásuk is szerepelt a legutóbbi POSZT-on. Az Utolsó Idők előtt három tévéfilmben; a Liberté ’56 és a Méhek táncában, és egy jelenleg is vágás alatt levőben szerepelt, melyet szintén Mátyássy Áron rendezett.
Született: 1982. 0.
Filmjei:
Mondd el véleményed!
|
| | | | |