A 41. Magyar Filmszemle egyik fő jellemzője az állandó siránkozás, fő tanulsága pedig, a honi filmes „elit” lassan már nem is feltétlen keresi a közönséggel a kapcsolatot, inkább magának tetszeleg.
Az idei filmszemlén ugyanis rakásszámra láthattunk olyan produkciókat, amelyekről maguk a készítők is elismerték, eleve azzal a tudattal hozták össze, hogy úgyse nézi meg majd senki! Itt veszítettem el a fonalat. Szerintem ugyanis a mozi a közönség miatt lett kitalálva. Néző nélkül a film olyan, mint a kóla buborék nélkül, pont úgy néz ki, mint az igazi, csak épp a sava-borsa hibádzik…
Azt sem értem, hogy miért állandóan a pénz a legfontosabb kérdés? Elhangzott nem egy, a készítők szerint alacsony költségvetésű filmről, hogy az 50-60 millió csak erre volt elég. Tudtak volna sokkal jobbat is, ha ötször ennyit kapnak. Így viszont a nézettségért folytatott versenyt eleve kizárták, sőt magasról tettek rá. A lényeg, a filmezés, önmaguk szórakoztatása. Pontosabban, még az se, mert ennyi megfáradt szakmabelit rég hozott össze fesztivál. Csak remélni tudom, hogy akkor nem a pénzkeresés volt az elsődleges, mert az a művészet vége lenne. A film pedig örökre az kell, hogy maradjon. Ha csupán üzletet látnának benne, akkor az egyenlő lesz a végítélettel.
Persze voltak jó alkotások is, olyanok is, amelyek bár nem feltétlen akartak közönségfilmek lenni, de legalább fontos társadalmi problémákra hívták fel a figyelmet, amelyek korrajzként nagyon jó, hogy dobozba kerültek. Hisz „konzervként” bármikor felnyithatók, levetíthetők, akár évtizedek múltán is.
Az öncélú produkciókat azonban nem értem. Elhangzott olyan érvelés is, hogy James Cameron egyetlen másodpercért többet kapott az Avatar esetében, mint amennyi néhány idei szemlés versenyfilm teljes költségvetése. Ez oké, de az Oscar-díjas rendezőzseni 15 évig készült a 3D-s szuperprodukciójára, előtte 1,8 milliárd dollárt hozott össze a Titaniccal, hogy legyen jól mit elkölteni az Avatarral. Ráadásul, első filmjei neki is „low-budget-es” produkciók voltak. Nem akart az elmúlt évtizedben csak azért forgatni, hogy minden évben legalább egy film álljon a neve mögött. Ezzel szemben idehaza vannak rendezők, akik évente két-három filmet is alkotnak. Ezekből jó, ha egy eljut a nagyközönség elé, a többség néhány száz, esetleg ezer nézővel elsüllyed a művész mozik világában. Már ha egyáltalán bekerülnek oda…
Komoly értékválság alakult ki szerintem a honi filmes szakmában. Mert bár vannak tehetséges fiatalok, akik kopogtatnak az ajtón de nekik általában nagyon kevés pénz jut, ezért nem tudnak igazán színvonalas produkcióval előrukkolni. A nagy nevek könnyebben kapnak pénzt a producerektől, ők azonban sok esetben ráálltak az ipari mennyiségű termelésre. Így a minőségi magyar filmekből egyre kevesebb jut el a nézőkhöz. Nem véletlen, hogy Kálomista Gábor is kifakadt egy Blikk interjúban, a producer is a meglehetősen gyatra kínálatot kérte számon a szakmától a Filmszemle kapcsán. Ma már nem elég egy-két nagy név a plakátra. A közönség statáriálisan ítélkezik. Rögtön megmondja valamiről, hogy jó-e. Ha rossznak tartja, akkor a készítőket hosszú időre leírja. Így kicsit öngyilkosság csupán mennyiségi alapon termelni a filmeket…
Ha lehetek annyira szemtelen, hadd javasoljam a honi filmelitnek: szülessen inkább egy évben 5-10 olyan magyar film, amely szemlére érett az alkotók szerint, de ezek készüljenek zömmel úgy, hogy a nagyközönség számára is szerethetők legyenek. Így a kevesebb néha több alapon nagyobb költségvetésből, még jobb alkotógárdával rendelkezhetnének ezek a filmek. Különben egyszer lehet még igazi összefogás, amikor több rendező etűdjeiből összeáll „ A magyar mozi halála” című kordráma. Jó lenne, ha műfajában ez mindig csak sci-fi maradhatna…
|