Néhány hónappal ezelőtt már az Alkonyat második részének kritikájához is hasonló cím illett, a Farkasember zárójelenete is azt sugallja, létezik szerelem még a halál után is. Sőt, a szerelem talán még a haláltól is megvált?

A Farkasemberre sokat kellett várni, állítólag azért, mert többször újravágták, a látványosabb jelenetek egy részét újraforgatták, hogy még inkább hitelesnek tűnjön a legújabb vérfarkas ábrázolás. A történet ugyanis nem új a hold alatt (hogy stílszerűek legyünk a teliholdtól beteljesedő átok okán). Olyannyira nem, hogy a legutóbbi Underworld is a vérfarkasok lázadásával volt elfoglalva. 2005-ben egy német-amerikai horror Vérfarkas címmel napjainkban mesélte el a sztorit. De Lőrincz L. László magyar „fantasy-író” egyik kedvenc karaktere szintén a vérfarkas (fránya szóismétlés, de csak két szinonima létezik: farkasember vs. vérfarkas – a szerk…).

A Farkasember persze más, ilyen monumentális igénnyel, precizitással ugyanis még talán senki nem látott neki a sztori filmre vitelének. Igaz, erre már jó előre garancia volt Joe Jonhston rendező, aki korábban a speciális effektusok felelőse volt, ilyen minőségében jegyzi az első Star Wars-trilógiát és Az elveszett frigyláda fosztogatóit (The Raiders of the Lost Ark), utóbbiért Oscar®-díjat kapott.

Így az már biztos volt előre, látványban nem lesz hiány. Ahogy vérben sem volt… A legenda cselekményét ezúttal az 1890-es évekre datálták a forgatókönyvírók, méghozzá néhány kifejezetten ügyes csavarral, amelynek révén még a Hasfelmetsző Jack szellemét is megidézték egy pillanatra.

A sztori szerint Lawrence Talbot gyermekkora azon az éjszakán ért véget, amikor édesanyja meghalt. Miután elhagyta Blackmoor álmos kis falucskáját, évtizedeken át próbált felépülni és felejteni. Ám amikor fivére menyasszonya, Gwen kinyomozza hollétét, hogy segítsen neki megtalálni elveszett szerelmét, Talbot hazatér, hogy részt vegyen a keresésben. Megtudja, hogy valami gyilkolja a falucska lakóit - valami, aminek brutális az ereje és kielégíthetetlen a vérszomja. Kiderül továbbá, hogy egy gyanús detektív érkezett a Scotland Yardról, aki nyomoz az ügyben. Ahogy Lawrence elkezdi összerakni a véres kirakós darabjait, tudomást szerez egy ősi átokról. Akit ez az átok sújt, az teliholdkor vérfarkassá változik. Ahhoz, hogy véget vessen az öldöklésnek és megvédje a nőt, akit közben megszeretett, Talbotnak el kell pusztítania a gonosz lényt a Blackmoort övező erdőben. Ám miközben a rémséges szörnyre vadászik, ez a hányatott múltú férfi felfedezi a saját sötét oldalát… amelyről elképzelni sem tudta, hogy létezik.

A Farkasember úgy ér véget, hogy szinte csak akkor kezdődik, mármint maga a franchise. Mert nem lehet, hogy ennyi vér, könny, hiába hulljon, ennek a sztorinak folytatódnia kell. Már csak azért is, mert meglehetősen drága lehetett a trükkök egész garmadát előállítani. Leginkább a metamorfózis, az emberből vadállattá válás pillanata lenyűgöző. A rendezőnek is tetszhetett, mert minimum kétszer végignézhetjük a teljes átalakulást. Igaz, csak a főszereplő Benicio Del Toro visszatérésére van igazán esély. Bár Anthony Hopkins karakterét is vissza lehet rántani, valami tűzből pattant ötlettel…

Ennél többet már tényleg nem írnánk a sztoriról, mert még poéngyilkosságért ránk is vadásznának a vérfarkasok, az meg vér ciki lenne. A Farkasember viszont egyáltalán nem az, sőt! A tizennyolcas karika viszont nem véletlen, süti, ropi inkább előtte, nehogy baj legyen…