A Valentin nap annyi sztárt sűrített egybe, hogy abból három másik vígjáték is kijönne, így a sztori szálait is rendesen csavarhatta, pedig mindössze egyetlen nap - ráadásul ugye szerelmi téren a legfontosabb - állt a rendelkezésére. A 24 című sorozat után szabadon, most nem egy bűntényt, hanem szívügyeket kellett megoldani…
Hálás dolog a szirupos mozi, mert akinek van szíve, azt ha csak picit is, és csak pillanatokra, de biztos hogy megérint még egy vígjátékba csomagolt romantika is. A Valentin nap nem a könnyezős fajta, inkább a könnyedebb. Laza, Los Angelesi fiatalokat ismerhetünk meg, akik már annyira hétköznapiak, hogy szinte attól is el tudunk tekinteni, az őket játszó színészeket már temérdekszer láttuk hasonló filmekben, csak épp zömmel külön-külön.
Aki netán hasonló sztárparádéban gondolkodik, de nem meri tárcsázni a hollywoodi hírességeket, megnyugtatjuk őket, nem is minden olyan drága, mint amilyennek látszik. A producerek elárulták, a titok abban volt, hogy a főbb szereplők kivételével mindenkitől csak rövidebb jeleneteket vártak el. Így néhány nagyobb, futó projekt mellett szívesen tették kirándulásukat ebbe a könnyed film forgatásába. A két főszereplő Jessica Alba és Asthon Kutcher mellett tehát többek között Julia Roberts, Anne Hathaway, Bradley Cooper, Patrick Dempsey, Jessica Biel, Jamie Foxx Jennifer Garner és Queen Latifah is látható a Valentin napban. És ha minden jól megy, majd a folytatásában, a Szilveszterben is…
Mert hogy a hírek szerint a forgatókönyvíró Katherine Fugate-t már fel is kérték, írja meg a New Year’s Eve címet viselő második részt. Ő pedig nem volt rest, alig pár hét alatt összehozta a vázlatát az alkotásnak. Maradna a rendező Garry Marshall is. Akinek egyébként a Valentin nappal nem volt különösebben nehéz dolga. A színészek játékán látszódik, hogy sokszor spontán hozták önmagukat. A forgatókönyvben is sokkal kevesebb volt a zökkenő, mint egy átlagos magyar úton. Talán csak a legvége hoz olyan fordulatot, amelyre minden hölgynéző hangosan felhorkant…
|