A közösségi háló sztárja kitüntetésben részesült az Environmental Awards-on, mivel egyike azon sztároknak, akik sokat tesznek a Földünkért.
Justin Timberlake, A közösségi háló és a Barátság extrákkal sztárja magas elismerésben részesült az
The Environmental Media Awards-on. A színész a Futures díjat vehette át a rangos környezetvédelmi díjátadón, a környezetünkért folytatott áldásos tevékenységéért.
A gálán olyan sztárokat és médiaszemélyiségeket díjaznak, akik a szívükön viselik a környezetvédelmet és igyekeznek erre sarkallni a rajongóikat is. A színész-énekes pedig több dologgal is kivívta a szervezők elismerését. Elsőként azzal, hogy környezettudatos golfpályát épített és üzemeltet Memphis mellett, de sokat nyomott a latban az is, hogy a turnéinál és az összes utazásánál mindig figyelembe veszi a környezetét. A híresség folyamatosan igyekszik csökkenteni ökológiai lábnyomát.
A ceremónián olyan filmek is kaptak elismerést, mint Maci Laci, illetve a Revenge of the Electric Car című dokumentumfilm, melyek szintén a környezet védelmére hívják fel a figyelmet. A tévés kategóriában a Futurama és a Helyszínelők című sorozatok győzedelmeskedtek a kaliforniai díjátadón.
|