A legfrissebb jelentések szerint Justin Tiberlake és Jessica Biel eljegyezte egymást.
A PA szerint a színész-énekes egy ötcsillagos szállodában, Wyomingban kérte meg kedvese kezét, ahová pihenni utaztak a szerelmesek.
Justin és Jessica márciusban szakított, de aztán valahogy mégis egymásra találtak. Timberlake novemberben meg is erősítette a hírt. Jessica Biel az utóbbi időben alig mutatkozott a nyilvánosság előtt, hiszen minden újság az összeomlás jeleit kereste rajta. A színésznő nem válaszolt a béküléssel kapcsolatos kérdésekre sem, most pedig úgy tűnik, jól tette, hogy türelmesen várt. A popsztárból lett színész idén tavasszal jelentette be, hogy szakított a Hetedik mennyország egykori kamaszlányával. Az elmúlt hetekben pedig egyre többször röppentek fel hírek a békülésükről, egyre több időt töltött egymás társaságában a volt szerelmespár, akik évekig voltak együtt.
Kíváncsian várjuk a fejleményeket.
|