A G. I. Joe - A kobra árnyéka szexis sztárja csatlakozott az A Case Of You című romantikus vígjáték stábjához.
Sienna Miller és Brendan Fraser csatlakoztak az A Case Of You című romantikus vígjáték stábjához, a forgatás meg meg is kezdődött New Yorkban. A 30 éves színésznő, aki első gyermekét várja vőlegényével, Tom Sturridge-dzsel júniusra, utoljára a G. I. Joe - A kobra árnyéka című akciófilmben volt látható.
A filmben olyan sztárok szerepelnek még, mint Brendan Fraser, Evan Rachel Wood, Vince Vaughn, Peter Dinklage és Justin Long. Utóbbi írta a forgatókönyvet is testvérével Christian-nel és Keir O´Donnell-lel. A sztori egy fiatal íróról szól, aki felhívja magára egy lány figyelmét az interneten keresztül egy nem teljesen őszinte profillal. A hazugságot azonban folytatnia kell, mert a lány beleszeret.
Sienna utoljára a 2009-es G.I. Joe-val került a vászonra, habár azóta több filmet is forgatott, melyek még nincsenek kész, de a szőke szépség a leghatározottabban kizárta annaklehetőségét, hogy az akciófilm folytatásában is részt vegyen. Miller közölte – „Azt hiszem nagy áldozatot vállaltam azzal a filmmel, mert nem volt olyan, amit én megnéznék, így egy kicsit elértéktelenítettem vele magam.
Ezentúl, hacsak nem egy olyan filmről van szó, amiből semmiképpen nem akarok kimaradni, nem vállalok munkát. Eljutottam arra a pontra, hogy azért akarok dolgozni, hogy éljek, nem azért élni, hogy dolgozzak. Nem akarok olyan filmet csinálni, amit meg sem akarok nézni.”
|