Nincs mese, a címnek van igazságalapja, mert ezeket a hatalmas állatokat valóban mindenki szereti. Kicsit meglepő ugyan, hogy ilyen szájbarágós a cím, de teljesen helyénvaló. Én szeretem a bálnákat. Önök szeretik a bálnákat? Na, ugye!

A történet pedig nem is lehetne jobb, hiszen (egy jó klisé mindenütt elfér) az élet írta. Amúgy is odavagyok az igaz történetekét és az igaz történetek alapján készülő filmekért. Vannak, akik bármilyen sztoriba bele tudják élni magukat, de vannak olyanok, akik nem tudnak szabadulni attól a gondolattól: jó-jó, de ez csak kitaláció. Nos, itt legalább ettől a szörnyű gondolattól meg tudunk szabadulni, mert tényleg így volt. 1988 őszén egy alaszkai kisváros, Barrow közelében három szürke bálna a jég fogságába esik. A hideg korábban érkezik, mint általában, nem indulnak el időben dél felé, míg végül egy jégtorlasz és öt mérföldnyi összefüggő jég az útjukat állja. Egy éppen ott dolgozó riporter felvételt készít a három állatról, amik egy apró léken át tudnak csak levegőt venni. Ha ez a lyuk is befagy, az a biztos halált jelenti számukra. A róluk készült videó bejárja egész Amerikát. Állatvédők, egy olajmágnás, államfők és szenzációéhes újságírók bukkannak fel és/vagy fordítják a figyelmüket az apró városka felé, ami egy csapásra zsúfolttá válik. Eleinte egyesek csak jó reklámot vagy egy nagy sztorit látnak benne, szépen lassan valóban Fred, Vilma és Bam-bam válik a legfontosabbá. A történetről ennyi éppen elég, aki szereti a bálnákat, úgyis megnézi.

Ami viszont nem tetszett ebben a filmben:
- a műbálnák. Mikor jut el oda végre a filmipar, hogy az állatok valódinak látszanak majd a vásznon. Ezek a bálnák például olyanok voltak, mintha hatalmas műanyag flakonok lennének.
- a műhideg. Bár sokszor emlegetnek irdatlan mínuszokat és láthatóan rettenetes orkán tombol a jégen, összesen egyszer láttam, hogy egy szereplőnek valóban megcsípte a hideg az arcát. Ki sem pirosodtak. Hahó, akkor ez most műhó? Vagy én nem figyeltem eléggé környezetismeret órán?
- a műtévések. Kristen Bell rossz választás volt. Nagyon rossz volt.
- a műaktivista. Drew Barrymore karaktere. Sajnos végtelenül dühít a Greenpeace aktivista, nem tehetek róla, nem bírom a stílusát. Szeretem én a természetet, igyekszem is védeni, de a túlzásoktól ráz a hideg.

Ami pedig nagyon tetszett:
- Drew Barrymore. A karaktere túlzásai ellenére igazán nagyon alakított, szerethetővé tudta tenni a szörnyen idegesítőt.
- a stáb. Elenyésző kivételtől eltekintve igazán kellemes a szereplőgárda, a rendező, Ken Kwapis és kollégái nagyon jó munkát végeztek. Van benne elég sztár, akinek a nevével be lehet csalni a nézőket a terembe, de nem ők viszik a hátukon az egészet.
- a helyszín. A készítők úgy döntöttek, hogy valóban Alaszkában forgatják le a filmet, nem pedig egy hollywoodi stúdióban. (nem is értem hogyan lett mégis ilyen mű, lásd feljebb)

Állatosok, igaztörténet-hívők, családi filmet keresők, moziban sírni tudók és nem tudók, nyugodtan vegyék meg a jegyet, nem fognak csalódni!