Ginnifer Goodwin 2012. május 22. 
Főoldal  |  Film  |  DVD  |  Blu―ray  |  Moziműsor  |  TVműsor  |  Hírek  |  Kritika  |  Videók  |  Sztárok  |  Játék  |  Webáruház
PapadimiTRIÓ a láthatáron
2009. augusztus 18.  13:22

PapadimiTRIÓ a láthatáronFriss diplomásként kezdi ősszel a pályáját Trokán Anna és Trokán Nóra. Édesanyjuk, Papadimitriu Athina jobban izgul értük, mint önmagáért.

Aggodalomra persze nincs oka, hiszen mindkét ifjú hölgy már az egyetemi éveik alatt főszerepekben igazolta tehetségét Pesten, illetve vidéken.

Ennek köszönhetően azon kevés (szerencsés) végzősök közé tartoznak, akik azonnal kaptak szerződést. Anna a Budapesti Kamaraszínházban, Nóra pedig a Kecskeméti Katona József Színházban lép majd a közönség elé. Ám évadkezdés előtt még van egy kis dolguk.

Szeptember 20-án a Művészetek Palotájában „besegítenek” a mamának élete első nagyszabású, önálló koncertjén. Mivel remekül énekelnek, az est producere meghívta őket egy dalra, ami nemcsak a közönség, hanem Athina számára is meglepetés lesz. Ezenkívül természetesen elhangzik majd a Latin érintés című album görög dala (Ola Se Thimisoun)is, amelyet hárman adnak elő. Egyébként e hármas formáció korábban fellépett már, s akkor mókából elnevezték magukat PapadimiTRIÓ-nak. Most úgy tűnik, a dolog komolyra fordul, mert a lányok a sikeren felbuzdulva, közös lemez ötletével álltak elő.

Athina - aki újra stúdióba készül zenésztársával, Kutik Rezsővel, az Örök érintés munkacímű albumának felvételére -, az ötletet jónak tartja, így hát nem elképzelhetetlen, hogy hamarosan útjára indul a PapadimiTRIÓ.



Galéria
Kapcsolódó anyagok:
Hír:
 Latin érintés a tévé képernyőjén át
2009-12-11 10:23
 Papadimitriu Athina ha teheti, iskolát épít Kongóban
2010-02-20 23:14
 Egy színpadon dalol Papadimitriu Athina és lánya
2010-03-21 15:27
 Hírek
Tarr Béla filmes doktori iskolát indít Splitben
2012. május 21.  22:17

Tarr Béla Kossuth-díjas magyar filmrendező két évvel ezelőtt megfogant terve valóra vált, és 2013 februárjától filmes doktori iskolát vezethet a dél-horvátországi kikötővárosban, Splitben.

Noah Wyle fia büszke az apjára
2012. május 21.  20:35

Noah Wyle fia büszke az apjára Noah Wyle kilenc éves fia nagyon büszke volt apjára, hogy letartóztatták.

Ryan Reynolds lehet az új Hegylakó
2012. május 21.  18:57

Ryan Reynolds lehet az új HegylakóA Zöld Lámpás sztárja a hírek szerint esélyes a klasszikus Hegylakó feldolgozásának főszerepére.

Fesztiválok:Forgalmazók:Mozik:Stúdiók:Szervezetek:
Berlinale
Cannes-i Filmfesztivál
Dialektus Fesztivál
Magyar Filmszemle
Magyar Kisfilm Fesztivál
Mediawave
Oscar
Titanic Filmfesztivál
Best Hollywood
Budapest Film
Fórum Hungary
Hungaricom
Intercom
Mokép
SPI International
UIP-Dunafilm
Art Mozik
Cinema City
Corvin Budapest Filmpalota
Odeon-Lloyd
Palace Cinemas
Sugár Mozi
Szeged Belvárosi Mozi
Uránia Nemzeti Filmszínház
20th Century Fox
Dreamworks
Fox Searchlight
Metro Goldwyn Mayer
Miramax
Universal Pictures
Walt Disney
Warner Bros
FilmJus
Magyar Nemzeti Filmarchívum
Magyar Operatőrök Társasága
Magyar Producerek Szövetsége
Magyar Történelmi Film Alapítvány
Heti filmpremierek:  A diktátor - 2 nap New Yorkban - Fatima - A 13. napon - A holló - Kalózok! - A kétballábas banda
Jövőheti filmpremierek:  Men In Black - Sötét zsaruk 3 - Viszlát, első szerelem - Tegnap éjjel - A folyosó
Jön, jön, jön:  Fejvadászok - Cosmopolis - Abraham Lincoln, a vámpírvadász - Michael - Prometheus - Holdfény királyság
DVD megjelenések:  Martha Marcy May Marlene - Ondine - Texas gyilkos földjén - A tetovált lány - Muppets
BLU‑RAY megjelenések:  A legsötétebb óra - A bébisintér - Men in Black - Sötét zsaruk - Men in Black - Sötét zsaruk 2
One Média hírügynökség Helyjegy.hu - Foglalj helyet nálunk! TVMűsor - TVmagazin.hu PopHáló TravelTipp
impresszum - jogi tudnivalók - médiaajánlat - partnereink - e-mail -  RSS -