Röpke hat év pihenőt követően visszaköltözött a mozikba a slasher filmek egyik (ha nem a legnagyobb) királya, Jason Voorhees; bár ne tette volna. Az újragondolt történet nem is annyira újragondolt, ám amennyiben mégis, akkor az elcsépelt.

A Freddy vs. Jason óta nem találkoztunk a hokimaszkos gyilkossal, aki a Kristály-tónál szedi dúskeblű vagy éppen drogos áldozatait. Marcus Nispel rendező és csapata gondolt egyet, miszerint újragondolja a huszonkilenc esztendeje útjának indított horrorsorozatot. Kedvenc antihősünk már a hatodik rész óta vergődik, ám ha jobban belegondolunk, a manhattani kiruccanás (illetve annak röhejes lezárása) adta meg az igazi kegyelemdöfést – a széria ugyanis addig a megszokott klisék szerint működött.

Működött? Inkább megfáradt, ennek ellenére a direktor ezt próbálta meg ismét, de hellyel-közzel másként elmesélni. A felvezetés során az eredeti Péntek 13. története körülbelül öt perc alatt le lett tudva, így Mrs. Voorhees helyett a sztori Jason henteléseire fókuszál.

Csalódunk, mivel Victor Miller karaktere elvesztette kreativitását: aki meghal, annak a bozótvágót a két szeme közé suhintják. És mindez még csak nem is látványos, de legalább a vér litermennyiségét eltalálták. Kiábrándító még, hogy megismerjük Jason mindennapi életét. Vásárolni ugyan nem megy, de tudjuk, hol lakik, mit csinál és, hogy találta meg szimbólummá vált álarcát (miközben nézegeti magát a tükörben). Úgy tűnik, Nispel nem tanult a Texasi láncfűrészes feldolgozásából, ahol egyszer már eljátszotta ugyanezt – sikertelenül.

Az ismeretlentől való félelem, borzongás teljesen hiányzik a filmből, így Jason imidzsét gyakorlatilag (megint) megtépázták. Sajnálatos, mivel a látványvilág és a rendezés pofásan sikerült, így ezzel együtt az összkép egy felejthető remake-re emlékeztet, amolyan Best of Péntek 13-ra.