Alakul a Halálos iramban 6
2011. január 22. 13:27
Befejeződött a Halálos iramban: Ötödik sebesség forgatása, és az alkotók már az új részen törik a fejüket.
Biztosra veszik ugyanis, hogy az ötödik rész is nagy siker lesz, ezért a hatodik epizódot már most érdemes tervezgetni, amikor az aktuális film még ki sem jött a mozikba. – Olyan 4-5 hete kész vagyunk a filmmel, és pihenésképpen elképzeltük, hogyan tudnánk folytatni – mondja Neal Moritz producer. – A változatosság kedvéért most Dwayne Johnson karakterén lesz a hangsúly.
Johnson, A Szikla becenévre hallgató egykori pankrátor szövetségi ügynököt alakít a most elkészült ötödik részben, aki árkon-bokron át üldözi a Vin Diesel és Paul Walker által alakított renitens autóversenyzőket. Az alkotók szerint Jonhsonnak már olyan nagy a rajongótábora, hogy érdemes rá építeni a következő filmet, miközben azért persze a sorozat másik két ikonikus sztárja is felbukkan.
(Fast Five – hazai bemutató: 2011. május 5.)
Hírek
2013. május 19. 08:01
A legfrissebb hírek szerint Rihanna (25) arra készül, hogy eljátssza Josephine Bakert a róla készülő életrajzi filmben.






