Chris Pine-t beperelték ex-ügynökei

2012. június 09.  16:57

Chris Pine-t beperelték ex-ügynökei

A Kémes hármas és a Star Trek sztárját beperelte egykori ügynöksége, állításuk szerint nem fizette ki a jutalékaikat.

Chris Pine-nak sikerült peren kívül megállapodnia bírósági ügyében, amit egykori ügynöksége indított ellene. Az azóta már elbocsátott megbízottak azt állították, hogy színész hatalmas összegekkel tartozik nekik, miután nem fizette ki jutalékaikat.

Az Sdb Partners februárban kezdte meg jogi hadjáratát a híresség ellen, miután nem kapták meg a fizetésüket. Pine 2011 novemberében egy emailben közölte velük, hogy a továbbiakban nem tart igényt a szolgálataikra, miután megtagadta a fizetést. A cég azt állította, hogy nem kapták meg 10%-os jutalékukat olyan projektek után, amikhez ők segítették hozzá a színészt együttműködésük kilenc évében.

Chris alakította Kirk kapitányt a 2009-es Star Trek remake-ben, többek között ez a munka is azok között van, amit állításuk szerint az Sdb ügyintézői szereztek neki.

A két félnek időközben sikerül peren kívül megegyeznie, amiről a napokban nyújtották be az iratokat a Los Angeles-i legfelsőbb bíróságon. A megállapodás részleteiről nem árultak el semmit.

ildikroó