Felültetve kritika: 50 centes film
2012. július 06. 09:48
Szögezzük le, bár a moziba Bruce Willis arcával csábít a plakát, messze nem ő a főszereplője ennek a filmnek. Sőt, inkább epizodista. Ez egy vérbeli 50 Cent-es mozi, mert Curtis Jackson magának gründolta össze ezt a filmet.
A rappernek kiváló, színésznek már inkább filléres amerikai sztár gondolt egy merészet, és mivel eddigi filmes próbálkozásai rendre inkább a bukáshoz voltak közelebb, kivett némi összeget, a zenei karrierje során „összedumált” pénzből, és producerként is jegyezve a Felütve című akciófilmet, magára osztotta a meg nem értett, de aztán a végére nagyon megtérő rosszfiút. A megtérés duplán is értendő, hogy miért, kiderül a filmből.
Jackson, azaz 50 Cent valószínű, Guy Ritchie rajongó, mert néhány geg, film közepén feliratozott, narrátor által bemutatott karakterek igazán ravasz agyra, meg füstölgő puskacsőre emlékeztetnek. De itt inkább a néző füstölög, mert azontúl, hogy ez is lerágott csont, túl sok izgalmasat ettől a mozitól nem kapunk. A sztori bármelyik rosszfiús alkotásé lehetne:
Sony, Vincent és Dave régóta haverok, együtt nőttek fel Detroit „aljas utcáin”. A sors úgy rendelte, hogy mindhárman a bűnnek élnek. Egy gondosan kitervelt, de egyben véres gyémántrablást követően Vincent elárulja a barátait: beléjük ereszt egy sorozatot, és hagyja őket kivérezni. Sonny azonban életben marad, és miután felépül, Detroit utcáin cirkál bosszúra szomjazva. Ezzel azonban csak felhívja magára Mr. Biggs, a város legfélelmetesebb maffiafőnökének figyelmét…
Sony (milyen érdekes, hogy egy lemezkiadót is hívnak így…) bőrébe bújt 50 Cent, míg Mr. Biggs ki más lehetne, mint Bruce Willis. Vele kapcsolatban egyetlen nyitott kérdés izgatott, ki fogják-e nyírni a film végére, mert valahogy a Ponyvaregény óta bizony elég sokszor előfordult, hogy az általa játszott hős, vagy épp bajkeverő nem élte meg a vége főcímet. Poént nem lövünk le úgy, mint Willist szokták a filmekben, így nem áruljuk el, mi lesz a sorsa. Talán ez a legcsábítóbb dolog, amiért érdemes megnézni a Felütve című filmet. Meg a kánikulában oly jó hűst adó légkondicionált mozitermekért…
Forrás: One Média Hírügynökség
Hírek
2013. május 18. 21:18
A Szemfényvesztők színésznője kis híján életét vesztette a film forgatása közben egy valódi bűvészmutatvány közben.2013. május 18. 18:51
Egy különleges rendezvényen vettek részt a Thália színház új Starfactory című musicalének szereplői.2013. május 18. 18:44
Személyközi kapcsolatok, identitás, etika. Ilyen és ehhez hasonló alapvető emberi kérdéseket feszeget a REAL HUMANS – AZ ÚJ GENERÁCIÓ című svéd sorozat, amelyben a mesterséges emberek, a hubotok bárki által megszerezhetők, megvásárolhatók, tárgyi tulajdonná tehetők.







