Hófehér és a vadász kritika: látványos, talán túlságosan is

Jó. Bővebben? Nem jó. Nincsen vele igazából semmi baj, hiszen hangulatteremtésből ötös, látványra igazán bámulatos, a történetet ismerjük. De valahogy mégsem jó. Nagyon furcsa, mert igazából ajánlanám bárkinek 12-15 év felett, miközben egyáltalán nem nyűgözött le. Vagy mégis?

Hollywood az utóbbi időben nagyon is rákapott a képregényekre és a mesékre, sőt ha jobban belegondolok, most kezdik újra felfedezni a klasszikus irodalmat is. Ennek esett áldozatául már másodszor Hófehérke. De ez a film egy egészen másfajta mese lett. Hagyjuk a Disney féle szépséget és nagyon felejtsük el a vígjátékosan édi-bédi Tükröm, tükrömöt is. Ez a Hófehér inkább egy fantasy moziba illő képességekkel bíró amazon. Már amennyire a lapátfogú, állandóan lihegő és folyton kikerekedett szemű Kirsten Stewart (Alkonyat) képes az lenni.

És ebből a mondatból mindenki rájöhetett, hogy én annyira nem csípem ezt a csajt. Próbáltam megszeretni, de már az első Twilight filmnél sem voltam képes elvonatkoztatni ettől az eszelős lihegéstől. Gondoltam csak a rendező hülye, biztos ledobja magáról a dolgot más keze alatt. Nem tette. Gondoltam talán így képzelte el a könyv alapján Bella Swan-t, és majd egy másik szerepben elhagyja. Nem. Hófehér is liheg. (Persze az is lehet, hogy azért csinálja, mert a csóró lány egy hideg vártoronyban nőtt fel és hosszá képzelt egy asztmát vagy valamit.) Ezek után megint meg kell néznem ezt a lányt, mert egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ennyire tolja Hollywood, miközben ilyen fura.

Maga a karakter úgy van beállítva, hogy egy fantasztikus és éteri jelenség, aki amellett, hogy borzasztóan elveszett a nagyvilágban, mégis olyan magabiztos. Ő az, aki pillanatok alatt tudomásul veszi, hogy meg kell mentenie a gonosz boszorkánytól az ő szeretett királyságát és népét.

Ha már a „csúf”, gonosz boszinál járunk, tegyük gyorsan hozzá, hogy ha valaki ebben a filmben nagyon alakított, akkor az a sminkesek és a CGI művészek után csakis az Oscar-díjas Charlize Theron lehet. A veszélyesen gyönyörű, kicsit mániákus, nem kicsit kegyetlen és elképesztően izgalmas királynőt, Ravennát úgy játszotta, hogy könnyedén lesöpri vele a vászonról az összes többi szereplőt.

Főleg a két címszereplőt. Mert se Hófehér, sem pedig a vadász nem nagyon érnek a nyomába. Utóbbinak igazából az értelmét sem nagyon láttam a sztoriban, de úgy tűnik, hogy a forgatókönyvírók mindenképpen akartak egy szerelmi hármast. Hát lett. De minek? Nem arról van szó, hogy ragaszkodnék az eredeti, herceges megoldáshoz… De valahogy mégis úgy éreztem, hogy sok lesz már a pasikból.

Való igaz, hogy ez a film a legendás mese lélegzetelállítóan új értelmezése, ha pedig innen nézem, akkor teljesen rendben is van. A rendezői székbe az elismert reklámfilm-rendező Rupert Sanders huppant be. Egy picit talán vissza is vehetett volna a látványból és több helyet hagyhatott volna a történetnek, de megértem, hiszen ő nem 127 perchez van szokva… és bár most először készített ilyen filmet, gyanítom, hogy nem utoljára.

• Galéria

• Kapcsolódó anyagok: