Krízispont kritika: micsoda sztori, micsoda szereplők, micsoda film!

Vannak azok a filmek, amelyek szórakoztatna, de maximum annyi ideig kötnek le, amíg bent ülünk a teremben, netán amíg lesétálunk a parkolóba. És vannak azok a mozik, amik napokra velünk maradnak, rágcsálni kell őket, emészteni, újra és újra átgondolni. A Krízispont egyértelműen az utóbbi kategóriába sorolható. Lesz min gondolkodni.

A rendező, J.C. Chandor olyan filmet akart készíteni, amin keresztül mindenki bepillanthat a jelenkori világgazdaság kulisszái mögé, magyarázatot ad a jelenlegi helyzetre, ugyanakkor bárki képes megérteni, közgazdasági diploma nélkül. Utóbbit nem garantálom, de a filmes valóban mindent megtett, hogy ez sikerüljön, az már mindenkinek legyen a házi feladata, hogy kideríti, mennyi igaz ebből az egészből. A forgatókönyvet szintén a rendező írta, ami nem mellesleg lenyűgözően jó és nagyon is megérdemelte az Oscar jelölést, talán a díjat is, de annak máshol talált helyet az akadémia. A célját azonban számos világsztár olyan fontosnak találta, hogy a szokásos gázsijuknak csupán a töredékét kérték el. Így lehetséges, hogy összeállt egy ilyen fergeteges stáb, de a film becsült költségvetése nem érte el a négymillió dollárt. Egy biztos, a készítők már a pénzüknél vannak, és hacsak nem utasítjuk egy a filmipar zsebének további tömködését a válságban, ez a produkció majdhogynem kötelező.

A szereplők: Kevin Spacey, Paul Bettany, Jeremy Irons, Zachary Quinto, Penn Badgley, Simon Baker, Mary McDonnell, Demi Moore és Stanley Tucci. Nem tudom, hogy egy ilyen névsorhoz kell-e, illik-e egyáltalán hozzáfűzni valamit? Szerintem minden egyes név garancia a sikerre, még akkor is, ha ez nem csak egy szórakoztató, tingli-tangli sztori. Azt azonban kicsit erős lenne állítani, hogy ez egy thriller, bár az teljesen igaz, hogy hatalmas adag feszültség van benne, olyan ügyesen adagolva, hogy nem nagyon fészkelődünk majd a székben, nehogy lemaradjunk valamiről.

Térjünk is rá erre a történetre. Peter az egyik legbefolyásosabb befektetési banknál dolgozik kockázatelemzőként. Egyik reggel a vele egy emeleten dolgozók szinte mindegyike megkapja felmondó levelét, köztük Peter főnöke, Eric is. Ő azonban - mielőtt elhagyná az épületet - egy pendrive-ot nyom Peter kezébe azzal, hogy nézze meg a rajta lévő információkat, de legyen nagyon óvatos. A hordozón az utolsó munkája található, amelyben egy minden eddiginél nagyobb pénzügyi krízis veszélyét és az elkövetkező napok várható gazdasági eseményeit modellezi. A fiatal beosztott azonnal a vezetőkhöz fordul, akik tudják, hogy amennyiben az elemzés helyes, az egész gazdasági szféra összeomolhat az elkövetkező órákban.

Talán egy egészen hangyányit figyelmen kívül hagyta a rendező a személyes, emberi drámákat a Wall Street sivárságában, de erre lehet az a mentsége, hogy ő nem erre akarta kihegyezni a filmet. Érzelemmentes, szívtelen világot akart mutatni, ami sikerült is, ennek ellenére egy (a nem benne dolgozók számára) végtelenül száraz témát úgy mutat meg, mintha egy hullámvasúton ülnénk. A karaktereket pedig remekül körülhatárolta és olyan kiváló színészekre bízta, akik képesek voltak a kevésből is kihozni a legtöbbet. Spacey és Irons olyat alakítanak, amit nem egykönnyen fogunk elfelejteni. (Akit érdekelnek a nagy mondatok, az keressen rá!)

Zenghetném itt a dicshimnuszt még hosszú oldalakon át, de teljesen fölösleges. A lényeg úgyis az, hogy el kell menni és meg kell nézni. Mert jó. Sőt, kiváló!

• Galéria

• Kapcsolódó anyagok: