Meryl Streep védelmezi filmjét
2012. január 12. 11:46
A Vaslady sztárja megvédte saját filmjét a kritikával szemben, amivel a jelenlegi brit miniszterelnöktől kapott.
Meryl Streep visszavágott a jelenlegi brit miniszterelnöknek, aki kritizálta az alakítását A Vaslady címszerepében. A hírességet azért kritizálta David Cameron, mert szerinte egy törékeny idős hölgynek állította be az egykori politikusnőt.
A brit elnök azt kérdőjelezte meg a leginkább, hogy a film története sokkal inkább Thatcher egészségügyi gondjaival foglalkozott, mint a hivatalával. A BBC Radio 4 egyik interjújában Cameron elmondta – „Meryl Streep igazán fantasztikusan játszik. Nem tudsz nem gondolni arra, hogy miért most készítették el a filmet. Sokkal inkább az öregedésről és a dementia vetületeiről szól, mint egy igazán lenyűgöző miniszterelnökről. Ez egy olyan film, aminek talán máskor kellett volna elkészülnie.”
Bár az amerikai színésznő máris Golden Globe jelölést is kapott a szerepért, mégis úgy érzi, hogy a politikus kommentárja nem volt helyénvaló – „Mi van azzal, amit Cameron mondott a rádióban, hogy várni kellene, amíg meghal? Ettől mégis hogyan érezheti magát ez az asszony?
Ha készítettünk volna egy filmet Margaret Thatcherről és a tüdejével lett volna valami baj, akkor biztos egy szót se szólt volna. Csak az borítja ki az embereket, hogy megmutatjuk milyen törékeny az elméje.”
Hírek
2013. május 19. 21:44
A Halálos iramban filmek sztárja azzal viccelődött, hogy a világméretű közösségi oldal milliókkal tartozik neki.







