Suszter, szabó, baka, kém kritika 2.: kémnek való klisék

2012. január 28.  01:03

Suszter, szabó, baka, kém kritika 2.: kémnek való klisék

Egy sikeres könyv igazán csak akkor ér a révbe, ha rajongói már a filmvásznon is összehasonlíthatják a fantáziájukat a film rendezőjével. Ezúttal John le Carré egyik legjobb, a hideg háború alatt zajló regényére esett Hollywood választása, a Suszter, szabó, baka, kémre. A film különlegessége, hogy magában hordozza az író egyik leghatásosabb eszközét is a feszültségkeltésre – na de, hogy ez a húzás egy filmen ugyanúgy hat-e mint a papíron… az már egy egész érdekes vitatárgyat képez.

Smiley (Gary Oldman), a brit hírszerzés ügynökének legújabb ügye teljes kudarcba fullad: a küldetés során lelövik az emberét és mindenek tetejébe még civil életet is követel a lövöldözés. Nem is kérdéses, hogy agg ügynökünket ezután csak a kényszernyugdíj várhatná, ám élete és karrierje ekkor egy váratlan fordulatot vesz: a bukás ugyanis nem Smiley sara, emberét valójában egy szovjet kém dobta fel, méghozzá a brit ügynökség kötelékein belül. Az ügynökség vezetője pedig ki mást bízna meg a nagy feladattal, mint a sok év tapasztalatával rendelkező Smiley-t: leplezze a szovjet kémet, bármi áron, mielőtt az többet ártana az ügynökségnek.

Kellőképpen szövevényes történet, valami frappánsan eltalált hangulattal megfűszerezve: tudni illik, a történet megálmodója maga is a kormánynak dolgozott egykoron. A célja regényeivel, hogy elmesélje a tapasztalatát, és az árnyoldalát ennek a szakmának, a filmben is kifogástalanul sikerült: valósággal meg fogjuk becsülni a mostani helyzetünket, hogy nem kell hasonló borzalmakon keresztülmennünk. Erre a feelingre természetesen a színészek nagyszerű alakítása is rá tesz egy lapáttal, és az ő munkájuk a szereplők megformálásában is kiválóan kamatozik. Külön dicséretet érdemel a főhőst alakító Gary Oldman – Smiley ugyanis egy roppant szimpatikus karakterré vált a szememben a megtörhetetlen nyugodtságával. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy habár a színészek remekül alakítottak, magukról a karakterekről mégse tudtunk meg olyan sokat – igaz, hogy a filmbe nem lehet teljes egészében átültetni a könyvet, de mégiscsak 120 percbe valahogy bele lehetett volna biggyeszteni többet ezen a téren. Annál is inkább, mert ebből már a film egyik legnagyobb hibája következik, a bevezető sorokban is említett precedens. A feszültség fokozásának titka egyszerű ugyan, de nagyszerű: amíg a szereplők, akiket épp kísérünk, már kívülről fújnak mindent, addig mi csak homályosan vagy épp semennyire se látjuk át a gyors, egymást váltó helyzeteket. Ez egyfelől valóban kegyetlen szórakoztató tud lenni, és folyamatosan járatja az ember agyát is vele („Mit tud? Jesszasz, valamiről lemaradtam?”). Másrészt már túl bonyolulttá és szaggatottá teszi a filmet, ugyanis ez a homályosság az összes képkockára kihat: az egymást követő jelenetek nagyon rövidek és magyarázatot egyik se ad közülük sokat. Félreértés ne essen: kifejezetten dicséretre méltó, hogy a film belevon minket a nyomozásba, nem az interaktivitás itt a probléma. De mire eljutunk két óra után a kirakó utolsó darabjához, könnyen unalomba fulladhat a nyomozás, pont azért, mert a film folyamán szinte semmit se tárnak fel igazán…

A Suszter, szabó, baka, kém a hibái ellenére még egy jó film. Szórakoztató és izgalmas kihívás elé tudja állítani a nézőit az interaktivitásával. Azonban, hogy egy ilyen kémfilm emlékezetes maradjon, legközelebb nem szabad a sztorit ennyire túlbonyolítani, helyette inkább több helyet kell adni a szereplőknek megismerésére.

Mr Timbol

Forrás: One Média Hírügynökség