Született gengszterek kritika: hatalmas színészeket bűn ilyen sztorira pocsékolni

2013. március 06.  13:12

Ha egy film első fele siralmas, a második fele pedig visszafogottan ugyan, de szórakoztató, viszont van benne három olyan színészóriás, mint Al Pacino, Alan Arkin és Christopher Walken, akkor az vajon még lehet jó? Lehet!

A Született gengszterek is olyan film, aminek az első fél-háromnegyed órájában az ember nem tudja eldönteni, hogy adjon-e még pár percet a kibontakozásra vagy álljon fel és surranjon ki olyan gyorsan, ahogy csak lehet. Az jár a legjobban, aki le tudja küzdeni a mehetnéket és kivárja, amíg valóban elindul a történet. Egyszer csak azt vesszük észre, hogy a kezdeti unalom ellenére egészen jól szórakozunk, jókat nevetünk és talán még egy picit meg is hatódunk.

Sajnos az tény, hogy maga a történet nem olyan erős. Ahogy a rendezés sem. De adott a három veterán színész, akik már eddig is csodálatos filmekkel örvendeztettek meg, a korral pedig csak egyre jobbak lettek. Itt pedig nem volt más dolguk, mint az éveikkel operálva szabadjára engedni a tehetségüket. Az már az első pillanattól kezdve látszik, hogy ezek a színészek a vászonra születtek, illetve, hogy megvan köztük az a kémia, ami miatt elhisszük nekik, hogy régi barátok. De az is tény, hogy a nyugger tempót nem mindig tudják feledtetni, ehhez még egy autós üldözés is kevés, pláne, hogy az utóbbi egyetlen másodpercig sem hihető. Egy ilyen stábbal viszont SOKKAL jobbnak kellene lennie ennek a produkciónak.

A sztori három főszereplője egy ideje nem látta egymást. Val (Al Pacino – Angyalok Amerikában, Szemtől szemben, A keresztapa-trilógia) huszonnyolc évet töltött rács mögött, a börtön elé pedig régi barátja, Doc (Christopher Walken – Kapj el, ha tudsz!, A szarvasvadász) megy érte. És elkezdődik egy olyan nap, amit mindenki elképzelne magának ennyi hűvös után. Miután megvolt az első evés és a nők, megértik, hogy már nem úgy mennek a dolgok, mint kellene. Ráadásul van még valami. Mindketten tudják, hogy van egy elintézetlen ügyük, ami elől biztosan nem léphetnek meg. Előbb inkább felkeresik harmadik társukat Hirsch-t (Alan Arkin – Az Argo-akció, A család kicsi kincse), és újra nekivágnak az éjszakának. Természetesen nem várt kalandokba botlanak, és kénytelenek szembenézni az elmúlással, a családi kötelékekkel, az új gengszter-generációval és önmagukkal is.

Bárcsak azt tudnám mondani, hogy ez egy jó film! Sajnos nem tudom. De azt mindenképpen szeretném kiemelni, hogy a megfelelő hangulattal megtalálhatjuk benne azokat a dolgokat, pillanatokat, mozzanatokat, amitől valóban nagyszerűnek tűnik majd az egész. Viszont ha ez a hangulat hiányzik… Bűn ilyen jó színészeket egy ilyen középszerű filmre pocsékolni! Pedig annyira jó is lehetett volna, olyan nagy kár érte. De azért nézhető, sőt még szerethető is, csak igyekezzünk kizárólag az őstehetségekre koncentrálni és nem lesz gond.

ildikroó