Véglegesítették Katy Perry és Russell Brand válását
2012. július 18. 14:11
Itt a vége, fuss el véle: hivatalosan is véglegesítették Katy Perry (27) és Russell Brand (37) válását.
Annak ellenére, hogy az énekesnő és a színész februárban nyújtotta be a válókeresetet, hivatalosan csak július 16-án mondták ki a válást – jelentette az E! News. Kalifornia állam törvénye szerint egy válást csak akkor lehet véglegesíteni, ha a papírok beadása után eltelt hat hónap.
Perry és Brand 2010. október 23-án házasodtak össze Indiában, hagyományos indiai szertartás keretein belül. Tizennégy hónappal később Katy igencsak meglepődött, amikor a brit komikus bejelentette: elválik. Katy a nemrég elkészült Part Of Me dokumentumfilmjében őszintén beszélt a válásáról:
„Szerelmesnek lenni olyan, mint egy álom, de a valóság sajnos egyáltalán nem olyan, mint a filmekben. Kompromisszumokkal és áldozatokkal jár. … Az igazság az, hogy mérhetetlenül romantikus vagyok és hiszek a mesékben. Mindent megtettem, amit csak lehetett, hogy mentsem a házasságomat, de nem sikerült.”
Az egykori álompárnak a családalapítás kérdésben is nézeteltéréseik voltak: Perry még nem állt készen az anyaságra. Brad szerint pedig a házasságnak nincsen semmi értelme, ha nem születik belőle gyerek.
„Egy gyereknek nem szabad gyereket vállalnia. Én még gyereknek érzem magam.”
Forrás: One Média Hírügynökség
Hírek
2013. május 19. 21:44
A Halálos iramban filmek sztárja azzal viccelődött, hogy a világméretű közösségi oldal milliókkal tartozik neki.










