Idén ősztől a magyar filmszakma két nagyhagyományú szervezete közösen képez filmes szakembereket.
A Magyar Operatőrök Társasága (HSC) által alapított Stábiskola szervezésében és az oktatásban ezentúl a MAFILM is részt vesz, ezzel a filmstúdió újra a filmes szakemberképzés központjává válik, ahogy a nyolcvanas évek végéig is itt tanulta ki a mesterséget a szakemberek túlnyomó többsége. A HSC és a MAFILM közötti együttműködéssel a legjobb helyzetben lévő oktatócentrum jött létre Magyarországon, amely az ismeretek átadásában, a gyakorlat nyújtásában és a szakmai szocializációban is egyedülállóan magas szintet képvisel. Célkitűzésünk olyan szakiskola működtetése, melyben a hagyományos és a modern technológiák világszínvonalú oktatása valósul meg. Az iskola munkájában részt vesznek a magyar filmipar legjelentősebb szolgáltatói, akik számára kiemelten fontos a megfelelő szakembergárda utánpótlása.
A filmtörvény biztosította 20 százalékos adókedvezmény bevezetése óta egyre több külföldi produkció választja Magyarországot forgatási helyszínnek, hazánk jó infrastruktúrája és környezeti adottságai egyaránt nagy vonzerővel bírnak. A magyar filmeknél nagyságrendekkel nagyobb költségvetésű bérmunkák fokozott szakemberigényét az elmúlt években már nem mindig tudtuk kiszolgálni, a produkcióknak gyakran kellett a környező országokból hívni kivitelezőket, asszisztenseket, berendezőket. A Stábiskola képzései ezt a hiányt pótolják, olyan felkészült szakemberek végeznek itt, akik egyaránt alkalmasak a bérmunkákban, a hazai játékfilmekben, a televíziós produkciókban és a reklámfilmekben felmerülő munkák elvégzésére.
A magyarországi filmes szakalkalmazott-képzés súlyos gondokkal küszködik, amelyeket a Stábiskola igyekszik megoldani. A képzések sokszor esetlegesen folynak, nem a piac igényeinek megfelelően: a diákok gyakran nem jutnak hozzá a megfelelő technikákhoz és a filmszakmába sem tudnak integrálódni a végzettség megszerzése után. A Stábiskola szoros kapcsolatot tart fent a filmszakma meghatározó szereplőivel, az oktatást aktív szakemberek végzik, a gyakorlati képzés során pedig forgatásokra is eljuthatnak a hallgatók. Az iskolában végzettek több mint 90 százaléka talál munkát a filmiparban.
A Stábiskola elsősorban OKJ-s rendszerben indít tanfolyamokat, két féléves kurzusok lesznek a következő szakmákban: segédoperatőr, segédoperatőr (HD technikus), világosító, rendezőasszisztens, felvételvezető, szcenikai asszisztens, utómunka asszisztens (digitális utómunka), televíziós kameraman. A képzés modulrendszerű, azaz az egyik szakmában megtanult és bizonyítvánnyal igazolt modul tananyaga beszámításra kerül a másik szakma tanulásakor. A tanfolyamok időbeosztását úgy alakítottuk ki, hogy a hallgatók munka mellett is el tudják végezni azokat, a foglalkozások péntekenként és szombatonként lesznek, tömbösítve. Igény esetén a fenti képzések OKJ-n kívül is meghirdetésre kerülnek, az ezekre jelentkező hallgatók csak a szakmaspecifikus gyakorlati foglalkozásokon vesznek részt, illetve kizárólag OKJ-n kívül tartunk filmes smink, standfotó, szakmai angol és filmtechnikus kurzusokat – a tanfolyamok elvégzése után a HSC-MAFILM oklevelét kapják a diákok.
A MAFILM egyedülálló külső díszletei eddig is sok produkciót vonzottak Fótra, a filmstúdió az elmúlt hónapokban teljes kihasználtsággal működött. Többek között itt forgatták a Robin Hood filmsorozatot, a Nicolas Cage főszereplésével készülő Season of the Witch-et, A katedrális című Ken Follett-regény adaptációját vagy A csíkos pizsamás fiút. Október végén a MAFILM bővíti kapacitását, megnyitja eddig legnagyobb, kétezer négyzetméteres műtermét, amely Huszárik Zoltánról kapja a nevét. Az új műteremmel a stúdió az eddigieknél nagyobb és bonyolultabb produkciókat is ki tudja szolgálni, amiből a diákok is profitálnak majd. A MAFILM teljeskörű szolgáltatást nyújt a produkcióknak, technikai eszközökkel, jelmezekkel és kellékekkel egyaránt el tudja látni a forgatásokat, hangstúdiója és pirotechnikusai világszínvonalúak. A tanfolyamokon résztvevő hallgatók ezekhez az anyagokhoz, eszközökhöz hozzáférnek majd, elsőkézből szerezve tapasztalokat.
A 2009/2010-es tanév kurzusaira október 15-ig lehet jelentkezni a www.stabiskola.hu oldalon, az érdeklődők számára pedig október 2-án 17 órától nyílt napot tartunk a MAFILM Róna utcai telepén (1145 Budapest, Róna utca 174.). Terveink szerint a frissen felvett hallgatók már részt vesznek az Aranyszem Operatőr Fesztiválon – a HSC hatodszor rendezi meg díjátadó ünnepségét, amelyen a legkiemelkedőbb operatőröket és filmes szakembereket díjazzák. A verseny alapgondolata és a szabályok kialakítása Illés Györgyhöz, a HSC alapítójához, valamint Novák Emilhez, a Stábiskola vezetőjéhez kötődik.
A 2006-os fesztivált az Európai Operatőrök Szövetsége (IMAGO) és az Amerikai Operatőrök Társasága (ASC) az európai operatőr rendezvények sorában a lengyel operatőrfesztivállal egyenrangú rendezvényként értékelte. A verseny 16 kategóriájában HSC tagokon kívül más operatőrök is részt vehetnek, a fesztivál vetítései után szakmai beszélgetéseken vitatják meg a résztvevők a látottakat.
A tavalyi fesztiválon 43 operatőr filmjéből, mintegy 103 alkotásból válogatott a háromfős zsűri, a fesztiválnak kb. 2000 látogatója volt. Az idei rendezvényt november 12-15. között tartjuk, ismét a Sugár Moziban, folytatva az együttműködést Zugló Önkormányzatával is.
Idén ünnepeljük Illés György születésének 95. évfordulóját, ennek apropóján az idei „Legenda díjakat” tanítványai kapják: Kende János, Koltai Lajos, Máthé Tibor, Ragályi Elemér és Zsombolyai János. 2009-ben a HSC harmadik alkalommal adja át a HSC gyűrűt, ezzel azon kollegákat elismerve, akik magas színvonalon segítették az operatőrök munkáját. A most második alkalommal átadásra kerülő produceri díjak közül a „Fekete Pascalt” a legjobb közönségfilmeket, a „Fehér Pascalt” pedig a legjobb művészfilmeket készítő producerek kapják.
A fesztivál szponzorai: Panavision, Magyar Mozgókép Közalapítvány, Mafilm, Nemzeti Kulturális Alap, Oktatási és Kulturális Minisztérium, Zugló Önkormányzata, Magyar Filmintézet, Kodak, Arri, Vona – lite, Light Odyssey, Magyar Filmlaboratórium, Sparks Kft., Visual Power, Focus Fox, Fuji, Schwindl Kft., Vision Team, Popfilm.
Az egész filmszakmát szívesen látjuk a díjátadó ünnepségen, amelyet a Mafilm III-IV-es Műtermében, a „Parti” sátorban és a H Stúdióban tartjuk 2009. december 11-én 18.30-kor.
Az Aranyszem Fesztivál is kapcsolódik a HSC és a MAFILM azon törekvéséhez, hogy a legjobb filmeseket kiemeljék, a közeljövőben tervezzük beindítani mesterképzéseinket. A továbbképzések élvonalában végzők külön diplomát szereznek majd, amelyet reményeink szerint a piac is értékelni fog. A mesterképzés részeként külön figyelmet kap majd a nyelvtanítás és az új technikák megismertetése.
|