Vadon János 2012. május 17. 
Főoldal  |  Film  |  DVD  |  Blu―ray  |  Moziműsor  |  TVműsor  |  Hírek  |  Kritika  |  Videók  |  Sztárok  |  Játék  |  Webáruház
 Hilary  Swank Hilary Swank
(1974)

Tizenévesen Washington állam úszóbajnokságának legtehetségesebb versenyzője volt, sőt az ifjúsági olimpiára is eljutott. A sport mellett azonban a színészet is érdekelte, sőt, ebben is bajnok akart lenni. A helyi színjátszókörben letudott ˝kötelező gyakorlatok˝ után 16 évesen Hollywoodba költözött, ahol egy darabig TV-sorozatokban szerepelt, többek között a Buffy, a vámpírölőben. 1994-ben Az új karate kölyök című filmben tűnt fel mint a keleti harcművészetek iránt fogékony tinédzserlány - ám alakítását a kritikusok részéről nem fogadta osztatlan elismerés. Három évvel később a Beverly Hills 90210 egyik szerepében láttuk viszont; a sorozatot 16 folytatás erejéig bírta. Ezután az HBO-n is bemutatott Hollywoodi hétköznapok című moziban játszott egy prostituáltat Rob Lowe testvére, Chad partnereként. (Az együttműködés a filmvásznon kívül teljesedett ki, hiszen még abban az évben házasságot kötöttek.) Máig legnagyobb sikerét Kimberley Pierce független produkciójában, A fiúk nem sírnak-ban aratta. Nemi identitásával küzdő, férfiruhában élő nőt alakított megdöbbentő átéléssel. A hitelesebb alakítás érdekében a forgatás előtt sokáig férfiként élt: levágatta a haját, hangját és meglehetősen nőies testalkatát elváltoztatta.

Megérte, hisz egy Oscar-díj lett az eredménye.
A szűkös idők után Swank csillaga feljövőben van. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint következő filmje a Rossz álmok, amelyben Keanu Reeves és Kate Blanchett partnereként láthattuk.

Ezt követően már csupa nagy alkotásban szerepelt, az újabb hatalmas sikert, Oscar formájában a Millió dolláros bébi hozta meg.

Azóta egy kicsit megpihent babérjain, hisz a 2004-es Oscar-díjátadó után két évvel a Fekete Dáliában láthattuk Josh Hartnett és Aaron Eckhart partnereként.

2007-ben viszont az év végére megérkezett a P.S., I Love You című kasszasiker, amely feledtette A tíz csapás és a Saját szavak alacsony nézettsége miatt Swank nem túl sikeres évkezdetét.

Született: 1974. július 30.  (USA, Bellingham, Washington)

Születési név: Hilary Ann Swank
Filmjei:
Szereplő:
2011Szilveszter éjjel (Claire Morgan)
2009Amelia - Kalandok szárnyán (Amelia Earhart)
2007P.S. I Love You (Holly Kennedy)
2007A tíz csapás (Katherine)
2006Fekete Dália (Madeleine Linscott)
2004Vérvörös homok (Sarah Barcant)
2004Millió dolláros bébi (Maggie Fitzgerald)
2003A mag (Beck Childs őrnagy)
2002Álmatlanság (Ellie Burr)
2001A királyné nyakéke (Jeanne de la Motte-Valois)
2000Rossz álmok (Valerie Barksdale)
1999A fiúk nem sírnak (Brandon Teena)
1997Álomgyilkos (Lauren Schall)
1994Az új karatekölyök
Producer:
2011Szerelem kölcsönbe

Szereplő adatlap
Életrajz
Filmjei
Képgaléria
Jelenetképek
Kapcsolódó hírek
 Világsztár
Wahlberg felkarolja Justin Biebert
2012. május 17.  13:07

Wahlberg felkarolja Justin BiebertJustin Bieber leérettségizett és dalt írt anyukájának, de tudja, hogy számára hosszú távon nem erre van az igazi kitörési pont.

Chris Hemsworth belerokkan az apaságba
2012. május 17.  11:28

Chris Hemsworth belerokkan az apaságbaCsodálatos és izgalmas az apaság, de alig állok a lábamon – ezzel a fájdalmasan őszinte kijelentéssel válaszolt Chris Hemsworth arra a kérdésre, hogyan érzi magát, miután megszületett kislánya, India.

Jolie helikoptert vett Pittnek
2012. május 17.  09:49

Jolie helikoptert vett Pittnek A legfrissebb jelentések szerint Angelina Jolie egy egymillió fontba kerülő helikoptert és repülési órákat vett vőlegényének, Brad Pittnek.

 Hazai sztár
Kiss Ramóna Bánfalvy Ági nyomdokaiba lép
2012. május 14.  08:25

Kiss Ramóna Bánfalvy Ági nyomdokaiba lépKedélyes olvasópróbán leshettük meg, hogyan folynak az Abigél színpadi adaptációjának munkálatai. Bánfalvy Ági producer és Szikora János rendező vezényletével a művészek egy rendhagyó felolvasáson bizonyították, remek csapatot alkotnak. A színészek közül talán Kiss Ramóna áll a legnagyobb kihívás előtt, aki a Bánfalvy Ági által legendásan megformált Torma Piroska bőrébe bújik a színpadon.

Fesztiválok:Forgalmazók:Mozik:Stúdiók:Szervezetek:
Berlinale
Cannes-i Filmfesztivál
Dialektus Fesztivál
Magyar Filmszemle
Magyar Kisfilm Fesztivál
Mediawave
Oscar
Titanic Filmfesztivál
Best Hollywood
Budapest Film
Fórum Hungary
Hungaricom
Intercom
Mokép
SPI International
UIP-Dunafilm
Art Mozik
Cinema City
Corvin Budapest Filmpalota
Odeon-Lloyd
Palace Cinemas
Sugár Mozi
Szeged Belvárosi Mozi
Uránia Nemzeti Filmszínház
20th Century Fox
Dreamworks
Fox Searchlight
Metro Goldwyn Mayer
Miramax
Universal Pictures
Walt Disney
Warner Bros
FilmJus
Magyar Nemzeti Filmarchívum
Magyar Operatőrök Társasága
Magyar Producerek Szövetsége
Magyar Történelmi Film Alapítvány
Heti filmpremierek:  A diktátor - Kalózok! - A kétballábas banda - A holló - Fatima - A 13. napon - 2 nap New Yorkban
Jövőheti filmpremierek:  A folyosó - Viszlát, első szerelem - Tegnap éjjel - Men In Black - Sötét zsaruk 3
Jön, jön, jön:  Cosmopolis - A csodálatos Pókember - Michael - Jégkorszak 4 - Vándorló kontinens - Mindörökké rock
DVD megjelenések:  Sherlock Holmes 2 - Árnyjáték - Finánc a pácban - A tetovált lány - Mission: Impossible - Fantom protokoll -
BLU‑RAY megjelenések:  Mission: Impossible - Fantom protokoll
One Média hírügynökség Helyjegy.hu - Foglalj helyet nálunk! TVMűsor - TVmagazin.hu PopHáló TravelTipp
impresszum - jogi tudnivalók - médiaajánlat - partnereink - e-mail -  RSS -