Jason  Biggs

Jason Biggs

(1978)

Amerikai színész. A New Jersey-állambeli Pompton Plains szülötte kisgyermekként modellkedett és TV-reklámokban szerepelt, mivel édesanyja azt szerette volna, ha már korán elkezd gyűjteni a főiskolai tandíjra. 12 évesen Seattle-be ment, hogy részt vegyen a Conversations with My Father című darab válogatásán, s a Judd Hirsch főszereplésével rendezett előadás olyan sikeres lett, hogy a Broadwayn is bemutattak. Az ifjú Jason színészi karrierjének ez adta meg a végső lökést. Ezt követően a Drexell´s Class című szappanoperában hívta fel magára a közönség figyelmét, majd az As The World Turns című televíziós sorozatban tűnt fel, s alakításáért már 15 évesen Emmy-díjra jelölték. A mozivásznon az 1997-es Camp Stories szereplőjeként debütált. Biggs számára a kiugrást az Amerikai pite főszerepe hozta el, ahol egy szüzességét elveszíteni próbáló középiskolai baráti kör egyik tagját játszotta.

A mozi sikere révén a Miramax és a 20th Century Fox Television is szerződést ajánlott neki. A bármely amerikai kortársához hasonlóan elsősorban a sportok iránt rajongó Jason Biggs az elmúlt évben többek között a Boys and Girls valamint az Amy Heckerling rendezte Lúzer című filmekben tűnt fel. Biztos helye volt az Amerikai pite második és harmadik részében, valamint a Kevin Smith által fémjelzett Jay és Néma Bob visszavág című vígjátékban is.

2008-as filmje, a Csak a testeden át, amelyben többek között Eva Longoria Parker a partnere.


Született: 1978. május 12.  (USA, Pompton Plains, New Jersey)

Születési név: Jason Matthew Biggs