Josh  Brolin

Josh Brolin

(1968)

Amerikai színész. Eredeti nevén Josh Bruderlin. Apja a másodvonalbeli, alacsony költségvetésű filmek veterán színésze, James Brolin, aki érettebb éveiben „Mr. Streisand”-ként vonulhat be a filmtörténetbe. Josh Brolin Stella Adler legendás hírű színiiskolájában tanult, majd öt évig volt a New York állambeli Rochesteri színháznak és fesztiváljának művészeti vezetője. Több jelentősebb filmben is játszott, így Mira Sorvinoval a Mimic – A Júdás-fajban, Patricia Arquette-tel és Ewan McGregorral az Éjjeliőr a hullaházban című Miramax-horrorokban, asszisztált Christian Slater és Mary Stuart Masterson románcához a Rózsaágy című romantikus filmben, sőt még filmet is rendezett, a My Brother’s Warban apja alakította az IRA és a CIA ügynökei körül zajló cselekmény egyik főszerepét. Mégis, csak az Árnyék nélkülben, Elizabeth Shue féltékeny barátjaként figyelhettünk fel igazán Brolin markáns arcára. Szenvedélyes autóversenyző, aki már győzelmekkel is büszkélkedhet. Saját ranchán él, jelenleg Minnie Driverrel és korábbi házasságából származó két gyermekével (egy fiú és egy lány).

Született: 1968. február 12.  (USA, Los Angeles, California)

Születési név: Josh J. Brolin