
Mel Gibson
(1956)Hollywood egyik legtöbbet kereső színésze, Mel Gibson ausztrál származású, de az Egyesült Államokban született. Tizenkét éves korában tért haza 11 testvérével. Az első film, amelyben szerepelt, az 1976-ban készült A terror nyara volt. Sikere azóta töretlen. A kezdetektől a hatalmas sikerű Összeesküvés-elmélet című filmjéig Mel Gibson minden szerepét új és új módon formázta meg. A legemlékezetesebb figuráiban gyakran van valami rejtett esetlenség. Ez a komikus elem meglepheti a nézőt, de akár a többi szereplőt is. A Mad Max hozta a változást az életében, amely igazi kultuszfilm lett Ausztráliában. Ez volt az első profi munkája, bedobták a mélyvízbe. A film folytatása, a Mad Max 2. nemzetközi sikere után emelkedett Gibson pályája a magasba. A film bombasiker lett, ezért hamarosan elkészült a sorozat harmadik része is. 1987-ben Gibson összeállt Danny Gloverrel, hogy túlszárnyalja korábbi akciófilmjeit a Halálos fegyverrel, amelyet három folytatás követett. Nem szokványos, hanem műfajteremtő filmek voltak ezek. A nézők nem tudtak betelni a két zsaruval, akik gyakran kerültek bajba. Nem sokkal később Gibson eljátszotta minden színész álmát, a Hamletet. Sokakat meglepett mesteri játékával. Ezután már csak egy kérdés maradt: mit ne tudna eljátszani? Gibson minden jelenetben, minden filmjében nagyon ügyel a biztonsági előírásokra. Nem csinál semmi veszélyeset, ez számára örök szabály. „Ha igazi veszély van, nem lehet hibázni. Könnyen kificamíthatom a bokám, vagy ilyesmi. De ha folyton ezzel foglalkozom, nem élvezem a munkát.” A kaszkadőrök és a speciális trükkök mellett azonban marad elég munka Gibsonnak is. „Nem akarok olyat csinálni, ami nem tetszik. A szórakoztatás a szakmám, úgyhogy szórakoztatnom kell.”
Született: 1956. január 3. (USA, Peekskill, New York)
Születési név: Mel Columcille Gerard Gibson
Filmjei:
- Szereplő:
- 2012 Börtönregény (Driver)
- 2011 A hódkóros (Walter Black)
- 2010 A sötétség határán (Craven)
- 2003 Az éneklő detektív (Dr. Gibbon)
- 2002 Jelek (Graham Hess)
- 2002 Katonák voltunk (Hal Moore)
- 2000 A hazafi (Benjamin Martin)
- 2000 A millió dolláros hotel (Skinner nyomozó)
- 2000 Mi kell a nőnek? (Nick Marshall)
- 1999 Visszavágó (Porter)
- 1998 Halálos fegyver 4 (Martin Riggs)
- 1997 Apák napja (Scott)
- 1997 Összeesküvés-elmélet (Jerry Fletcher)
- 1996 Váltságdíj
- 1995 A rettenthetetlen (William Wallace)
- 1994 Maverick (Bret Maverick)
- 1993 Az arc nélküli ember (Justin McLeod)
- 1992 Halhatatlan szerelem (Daniel McCormick)
- 1992 Halálos fegyver 3 (Martin Riggs)
- 1990 Palimadár (Rick Jarmin)
- 1990 Air America (Gene Ryack)
- 1990 Hamlet (Hamlet)
- 1989 Halálos fegyver 2 (Martin Riggs)
- 1988 Az utolsó csepp (Dale McKussic)
- 1987 Halálos fegyver (Martin Riggs)
- 1985 Mad Max 3 (Mad Max)
- 1984 A Bounty (Fletcher Christian)
- 1982 A Z rohamosztag
- 1982 A veszélyes élet éve (Guy Hamilton)
- 1981 Gallipoli
- 1981 Mad Max 2 (Max Rockatansky)
- 1979 Mad Max (Max)
- 1979 Tim (Tim Melville)
- 1977 A terror nyara
- Rendező:
- 2006 Apocalypto
- 2004 A passió
- 1995 A rettenthetetlen
- 1993 Az arc nélküli ember
- író:
- 2006 Apocalypto
- Forgatókönyvíró:
- 2012 Börtönregény
- 2004 A passió
- Producer:
- 2012 Börtönregény
- 2006 Apocalypto
- 2005 Leonard Cohen: Én itt vagyok neked
- 2004 A passió
- 1995 A rettenthetetlen





