
Meryl Streep
(1949)Harmincnál is több film lassan három évtized alatt, kettőért Oscart kapott, de összesen tizenötször jelölték a díjra, amellyel abszolút ranglista-vezető Nem kérdés, milyen nívót képvisel Meryl Streep a filmszínészetben, és tegyük hozzá, lesz alkalma még jó néhány csodálatos filmet készíteni.
Egy évtizeden keresztül ült az amerikai mozi trónján, olyan hosszan, mint egyik kolléganője sem. Amihez az ő neve fűződik, nem okoz csalódást: Kramer kontra Kramer. A francia hadnagy szeretője, Silkwood, Sikoly a sötétben, Távol Afrikától, A szív hídjai, Marvin szobája, A szív dallamai. A Dustin Hoffmann főszereplésével készült legendás Kramer kontra Kramer méltatlan pereskedése során végül megejtő volt (1979, Oscar-díj), mint tékozló anya. Eljátszotta a némán tűrő asszonyt, akiben hosszan lappang és kitör vágy, a szenvedély - A francia hadnagy szeret?je című filmben Jeremy Ironsszal.
Megelevenítette Karen Silkwood igaz történetét: egy szuverén, ugyanakkor önzetlen nő sorsát a hetvenes évek Amerikájában. Karen egy plutóniumgyárban dolgozik, egyszercsak rá kell döbbennie, hogy sem a munka menete, sem az eljárás nem tökéletesen biztonságos. Társaival ellentétben az igazáért való küzdelem mellett kötelezi el magát. Pedig nem tipikus harcos, hős vagy áldozat, hanem elsősorban öntudatos, hús-vér nő. A sikoly a sötétben (1989) című, ugyancsak igaz történeten alapuló, cannesi fesztivál-díjat nyert filmben szintén erős és kitartó asszony, akinek egyénisége s keménysége kihívja a közösség ellenszenvét és támadását. Nem lehet elnémítani, nem lehet megtörni. Új filmjéért A szív dallamai címűért ismét Oscar-díjra jelölték (Magyarországon csak videón jelent meg). Ma élő, valódi személyt alakít, egy hegedűművészt, aki kelet-harlemi gyerekeket tanít hegedülni, szép eredménnyel. Mégis újra és újra meg kell küzdenie a művészeti oktatás anyagi hátteréért, azaz fennmaradásért. Kipróbálta magát vígjátéki szerepben is: a Féltékenységben Jack Nicholsonnal játszott, Albert Brooks mozijában a Tranzit a Mindenhatóhoz romantikus hölgye, a Jól áll neki a halál című filmben nem elég sikeres színészn?, aki megszerzi, amire szüksége van, legyen az férfi, vagy az örök fiatalság titka. Lehet, hogy Meryl Streep jó volt ezekben a filmekben, mindazonáltal nem a vígjátékok világa az, amelyben eddig igazán felejthetetlent tudott alkotni.
Túl jó a többi film. Mellesleg Meryl Streep nem áldozta fel magát a karrierjének. 1949-ben született, a Yale Egyetemen tanulta a mesterséget, els? férjét hamar elvesztette, haláláig ápolta, John Cazale (a Keresztapából ismert Fredo) rákban hunyt el. 1978-ban Don Gummer szobrászhoz ment férjhez, három gyermekük született, akiket lelkiismeretesen felneveltek. Nincsenek botrányai, a partikon nem tart divatbemutatót, nem rivalizál, nem csábítja el kollégáit. Okos szerény. Meryl Streep filmjeiben egyéniségeket alakít, csupa ízig-vérig nőt, anyatigrist, aki a másságával t?nik ki, akinek feladata, küzdelme és sorsa van. Mindig másképpen nőies, Karen Silkwood például n?ként nem ismer korlátokat, sem sztereotípiákat. Férfifaló; mint nő nem vív küzdelmet, mint nő, nem lesz áldozat. A sikoly a sötétben című filmben lelkészfeleség, a családi érétkek megtestesítője. Állhatatossága és ereje modern női eszményt teremt. A francia hadnagy szeretője gyönge, zűrzavaros lelkű és kiszolgáltatott romantikus szerelmes. Roberta, a hegedűtanárnő nem finom, nem ellenállhatatlan, mégis elragadó. Napjaink asszonya, aki fiait egyedül neveli, amióta férje elhagyta, tartást és lendületet a muzsikálás és a tanítás ad neki. Minden n? valóságos, eleven. Streep a változatos szituációkban különböző tud lenni, és mégis olyan hatást kelt, mintha mindannyiszor saját magát adná, olyan mértékben képes azonosulni szerepével. A Silkwoodot rendező Mike Nichols Greta Garbóhoz hasonlította, olyan ritka tehetség, amelyből generációnként csupán egy születik. Clint Eastwood, aki A szív hídjai cím? filmet rendezte és Meryllel együtt eljátszotta a középkorú szerelmesek romantikus történetét, azt mondta róla: ˝Kaméleon˝, aki tetszés szerint bármilyen szerephez hozzáidomul.˝
Az új évezredben sem adta alább. a 2002-es Adaptáció című filmjével Golden Globe-díjat nyert, amellett Oscar-ra is jelölték érte.
Két évvel később a A mandzsúriai jelölt ˝csak˝ Golden Globe és BAFTA-jelölést jelentett számára. Hogy aztán a 2006-ban készült, Az ördög Pradát viselt főszerepéért ismét Golden Globe-díjat kapjon, emellett az Oscar- és BAFTA-jelölés is kijárt Streep-nek.
20007-ben két politikai témájú filmmel is jelentkezett. A Kiadatásban Jake Gyllenhaal és Reese Witherspoon, a Gyávák és hősökben pedig Tom Cruise és Robert Redford oldalán látható.
Nekünk magyaroknak különösen kedves, hogy Koltai Lajos, Este című filmjében is maradandót alkotott, szintén 2007-ben.
2008-as filmje a Mamma mia!
2009-ben a Kétely révén újabb Oscar-jelölést gyűjthetett be.
2010-ben Golden Glob-díjat nyert a Julie & Julia - Két nő, egy recept főszerepéért, emellett az Egyszerűen bonyolult főszereplőjeként is jelölt volt.
2012-ben A Vaslady alakításáért Meryl Streep lett a dráma kategória legjobb női főszereplőja az Aranyglóbusz gálán. A kétszeres Oscar-díjas színésznőnek ez volt a nyolcadik Golden Globe-díja (26 jelölésből).
Született: 1949. június 22. (USA, Summit, New Jersey)
Születési név: Mary Louise Streep
Filmjei:
- Szereplő:
- 2012 Amit még mindig tudni akarsz a szexről (Kay Soames)
- 2011 A Vaslady (Margaret Thatcher)
- 2009 Egyszerűen bonyolult (Jane)
- 2009 Julie & Julia - Két nő, egy recept (Julia Child)
- 2008 Kétely (Aloysius Beauvier)
- 2008 Mamma Mia! (Donna)
- 2007 Kiadatás (Corrine Whitman)
- 2007 Gyávák és hősök (Janine Roth)
- 2007 Este (Lila Ross)
- 2006 Az ördög Pradát visel (Miranda Priestly)
- 2006 Az utolsó adás (Yolanda Johnson)
- 2005 Első a szerelem (Lisa Metzger)
- 2004 A mandzsúriai jelölt (Eleanor Shaw)
- 2004 Lemony Snicket - A balszerencse áradása (Josephine néni)
- 2003 Angyalok Amerikában (Ausztrália angyala/Chemelwitz rabbi)
- 2002 Adaptáció (Susan Orlean)
- 2002 Az órák (Clarissa Vaughan)
- 1999 A szív dallamai (Roberta Guaspari)
- 1998 Pogánytánc
- 1998 Életem értelme (Kate Gulden)
- 1996 Marvin szobája (Lee)
- 1996 A gyanú árnyéka
- 1995 A szív hídjai (Francesca Johnson)
- 1994 Veszélyes vizeken (Gail Hartman)
- 1993 A kísértetház (Clara)
- 1992 Jól áll neki a halál (Madeline Ashton)
- 1991 Tranzit a mindenhatóhoz (Julia)
- 1990 Képeslapok a szakadékból (Suzanne Vale)
- 1989 Nőstényördög (Mary Fisher)
- 1988 Sikoly a sötétben (Lindy Chamberlain)
- 1987 Gyomok között (Helen Archer)
- 1986 Féltékenység (Rachel Louise Samstat/Forman)
- 1985 Bőség (Susan Traherne)
- 1985 Távol Afrikától (Karen Dinesen)
- 1984 Zuhanás a szerelembe
- 1982 Sophie választása (Sophie)
- 1981 A francia hadnagy szeretője (Sarah/Anna)
- 1979 Joe Tynan megkísértése
- 1979 Manhattan (Jill)
- 1979 Kramer kontra Kramer (Joanna Kramer)
- 1978 A szarvasvadász (Linda)





