
Ridley Scott
(1937)A Gladiátor (2000) rendezője az angliai Northumberlandban született. London patinás iskolájában, a Royal College of Art egyetemen tanult, majd a diploma kézhezvétele után díszlettervezőként dolgozott a BBC megbízásából. A hatvanas évek előrelépést hoztak pályáján; a díszlettervezést ugyanis felcserélte a rendezéssel. Munkaadója továbbra is a BBC volt, Scott nekik rendezett sorozatokat, többek között egy Angliában igen népszerű krimisorozatot (Z Cars) is. Kitanulva a szakmát, továbblépett, és megalapította saját cégét, mely elsősorban reklámfilm-készítéssel foglalkozott. Scott-ot a hetvenes évek legjobb európai reklámrendezőjeként tartják számon. Saját elmondása szerint ezidőtájt már szívesen rendezett volna mozifilmet is, de Hollywood akkoriban még nem bízott a reklámfilmesekben. (Mára a trend visszájára fordult, videoklip- és reklámrendezők sorra igazolnak át a filmvilágba.) Ha nem is amerikai támogatással, de sikerült végül tető alá hozni első filmjét, a Párbajhősöket, mely Cannes-ban elnyerte a legjobb első filmnek járó díjat. Hollywood persze azonnal észbe kapott, s Scott ülhetett A nyolcadik utas a Halál rendezői székébe. A film sikere három folytatást eredményezett. Nehezen hihető, de Scott következő moziját, a Szárnyas fejvadászt bemutatása idején mind a kritikusok, mind a közönség elutasította. A film fogadtatásán az sem segített, hogy a gyártó Warner Bros. Scott kész verziója láttán pánikba esett, és átszabatta a filmet. Így lett a film-noirt a sci-fivel keresztező filmnek narrátora és optimista kicsengésű vége. A kilencvenes évek elején azonban újra bemutatták az időközben kultuszfilmmé lett utópiát, de ezúttal Scott eredeti verziója került a mozikba. A Szárnyas fejvadász rendezői változata igazságot szolgáltatott a klasszikusnak. Korai filmjének diadala azonban aligha kárpótolta a rendezőt zsinórban készített bukásaiért. A kilencvenes években nagy ráfordítással készített produkciói sorra melléfogásnak bizonyulta. Egyetlen kivétel az Oscar-díjjal jutalmazott Thelma és Louise. Ha filmjei nem is keltettek feltűnést, az angol Shepperton Stúdió megvásárlása egy ideig foglalkoztatta a közvéleményt. A stúdiót Ridley és öccse, Tony Scott közösen irányítja. Ridley Scottnak idén, hatvanhárom évesen sikerült a visszatérés. A Gladiátor méltó folytatása volt a háború után készült kosztümös, hatalmas díszletvárosokban forgatott gladiátor-filmeknek.
A siker egyértelműen a rendező és a főszereplő, Russel Crowe érdeme. A jég megtört, ismét megélénkült az érdeklődés Scott iránt. Olyannyira, hogy a soron következő felkérése, az öt Oscar-díjjal kitüntetett Bárányok hallgatnak folytatása, a Hannibál megrendezésére szólt. A főszereplők honfitársai: a Lectert játszó Anthony Hopkins, és a Jodie Foster szerepébe bújó Julianne Moore voltak.
A szintén 2001-es A Sólyom végveszélyben című filmjéért Oscar-díjra jelölték.
A Gladiátor után 2003-ban egy újabb monumentális, történelmi témájú filmet rendezett. A Mennyei Királyság főszereplője Orlando Bloom és Jeremy Irons voltak.
Utolsó két filmjében ismét együtt dolgozott Russell Crowe-val. Előbb 2006-ban a Bor, mámor, Provence-ban, majd pedig 2007-ben az Amerikai gengszterben. Utóbbi film Golden Globe-jelölést kapott több kategóriában (legjobb film, legjobb főszereplő, legjobb rendező)
Született: 1937. november 30. (Anglia, Northumberland)
Filmjei:
- Rendező:
- 2012 Prometheus
- 2010 Robin Hood
- 2008 Hazugságok hálója
- 2007 Amerikai gengszter
- 2006 Bor, mámor, Provence
- 2005 Mennyei királyság
- 2003 Trükkös fiúk
- 2001 A Sólyom végveszélyben
- 2001 Hannibal
- 2000 Gladiátor
- 1997 G. I. Jane
- 1992 1492 - A Paradicsom meghódítása
- 1991 Thelma és Louise
- 1989 Fekete eső
- 1985 Legenda
- 1982 Szárnyas fejvadász
- 1979 A nyolcadik utas: a Halál
- 1977 Párbajhősök
- Producer:
- 2012 Fehér pokol
- 2012 Prometheus
- 2010 Robin Hood
- 2009 Az áruló szív
- 2008 Hazugságok hálója
- 2007 Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford
- 2007 Amerikai gengszter
- 2006 Bor, mámor, Provence
- 2005 Mennyei királyság
- 2005 Egy cipőben
- 2003 Trükkös fiúk
- 2001 Hannibal
- 1997 G. I. Jane
- 1992 1492 - A Paradicsom meghódítása
- 1991 Thelma és Louise
- Executive producer:
- 2010 A szupercsapat
- 2006 Trisztán + Izolda








